Már pendliznek is az Uzsgyik Szeged és Szabadka között

iho/vasút   ·   2023.11.28. 12:00
szerb_uzsgyi_szeged

A vasúti személyszállítás nyolc év kényszerszünet után kedd hajnalban indult újra, napi öt vonatpárral, megkönnyítve a reggeli munkába és iskolába járást Szerbia és Magyarország között, valamint a délutáni és esti hazatérést.

A Szeged-Rendező és Röszke országhatár közötti vasútvonal fejlesztésének keretében több mint 13 kilométer hosszan újult meg a vasúti pálya és annak környezete. A tehervonatok tavaly augusztus óta közlekednek a szakaszon, november 28-ával pedig a személyforgalom is elindulhatott a 136-os vonalon.

A két ország között tíz járat közlekedik, ebből négyet magyar, hatot szerb „Uzsgyi” motorvonat szolgál ki. A menetidő Szeged és Szabadka között nagyjából másfél óra a határrendészeti vizsgálatokkal együtt. Az első vonat Szegedről 5 óra 19-kor indul és 7:00-kor érkezik Szabadkára, Szabadkáról pedig 6:03-kor indul és 7:25-re érkezik Szegedre, ez a reggeli hivatásforgalomhoz megfelelő. A menetrenddel így a Budapest-Nyugatiból 5:53-kor induló Napfény IC-vel, illetve az oda 21:07-kor érkező Napfény IC-vel akár egynapos vasúti utazás is tervezhető a fővárosból Szabadkára vagy Palicsra.

A második járattal jó néhányan érkeztek Szegedre (fotó: Vörös Attila)

A személyforgalom újraindítása elősegíti az interregionális kapcsolatokat Szeged, Szabadka és vonzáskörzetük között. A Szeged–Szabadka vasútvonal fejlesztését szolgáló beruházás 2025-ben fejeződhet be teljeskörűen.

Lázár János építési és közlekedési miniszter az első járat utasaként úgy fogalmazott: „Ez a vasútvonal az összetartozás vasútvonala, amely Magyarország és Szerbia összetartozását, közös múltját és jövőjét jelképezi. Ugyanakkor puszta jelképnél több: érdemi segítség a hétköznapokban mindazoknak a diákoknak és munkavállalóknak, akik rendszeresen ingáznak a két ország között, és természetesen azoknak a családoknak is, akik a határ túlfelén élő szeretteikkel igyekeznek tartani a kapcsolatot. Fontos lépés: kezdete a két ország közötti együttműködés új korszakának.”

A beruházó magyar államvasutak nevében, Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. vezérigazgatója kifejtette: „Magyar és szerb vasúti szakemberek szoros és hatékony együttműködésére volt szükség ahhoz, hogy ne csak a teherforgalom, de nyolcévnyi szünet után immár a személyközlekedés is újraindulhasson ezen a vasútvonalon, méghozzá olyan menetrendi kínálattal – nem kevesebb, mint napi öt vonatpárral – amely képes kiszolgálni a valódi mobilitási igényeket is. Köszönet minden vasutasnak határon innen és túl.”

A 136-os vonalon új megálló is épült Szentmihálytelek névvel (fotók: MÁV-Start Zrt.)

A szabadkai vonatjegyek a MÁV-Start nemzetközi jegypénztáraiban, vagy – legkényelmesebb megoldásként – a jegy.mav.hu felületen érhetők el, az első adventi hétvégétől pedig immár a szegedi belföldi pénztárak teljes  nyitvatartási idejében is megvásárolhatók lesznek.

A Szeged Nagyállomástól Palicsig, illetve Szabadka végállomásig érvényes, teljesárú menetjegy ára 6,20 euró, jelenlegi árfolyamon 2356 forint. A Szeged–Horgos, Szeged–Bácsszőlős, Szeged–Hajdújárás viszonylatokon pedig 4,80 euróért (jelenlegi árfolyamon 1824 forintért) lehet utazni. Gyermekek hat éves korukig ingyen, továbbá Magyarországon tizenötödik, Szerbiában pedig tizennegyedik életévük betöltéséig féláron utazhatnak. A vonatokra a rendelkezésre álló helyek mértékéig kerékpárjegy is váltható két euróért a vonat személyzeténél.

A röszkei állomás is teljesen megújult

Az ország- és vármegyebérletek nemzetközi utazásra nem vehetők igénybe, azaz szerbiai úticél esetén az országhatárig sem érvényesek, az ilyen bérletek tulajdonosainak utazásuk teljes hosszára érvényes menetjeggyel kell rendelkezniük. A kizárólag belföldön, Szeged és Röszke állomások között utazók természetesen használhatják az ország- és Csongrád-Csanád vármegyebérleteket is.

Figyelem! A Magyarországon érvényes kedvezmények csak belföldi utazáshoz vehetők igénybe, így a szerbiai szakaszra például nyugdíjas utasainknak is jegyet kell váltaniuk!

(Nyitóképünkön először jár szerb Uzsgyi menetrend szerint Szegeden. Fotó: Vörös Attila)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Nagyvasút Vasút

Ünnepi partnertalálkozó a Rail Cargo Hungaria 15. évfordulóján

iho/vasút   ·   2024.02.26. 14:15

Tizenöt évvel ezelőtt fejeződött be a MÁV Cargo privatizációja, amelynek során a MÁV árufuvarozási üzletágát kiélezett versenyben nyerte el a Rail Cargo Austria, az ÖBB árufuvarozási leányvállalata. A társaság, amely az új tulajdonosi struktúrában Rail Cargo Hungaria néven folytatta tevékenységét, a jubileum alkalmából ünnepi partnertalálkozót rendezett a Magyar Vasúttörténeti Parkban.