Próbázó KISS-ek, légiparádé Budapesten – ez történt a héten a közlekedésben

iho   ·   2019.08.25. 18:00
400px_kiss_velim

Már hétszázötven van Vectronból is. A Siemens Mobility mozdonysorozata számára újabb mérföldkövet a 193 756 pályaszámú mozdony állította be. A július 8-án forgalomba állított, többáramnemű (MS verziójú) villanygép az osztrák European Locomotive Leasing (ELL) lízingcég flottáját erősíti, a Railcolor információi alapján jelenleg a bécsi központú ecco-rail GmbH bérli. Az ELL a típus eddigi legnagyobb vásárlója, eddig száznyolc Vectront rendeltek a Siemenstől.

Látványos katonai légiparádét tartottak augusztus 20-án a Duna felett (fotó: Kelecsényi István)

Ha augusztus 20., akkor légiparádé a Duna felett. 2019-re a szervezők vízi felvonulást nem, viszont nagyszabású katonai légibemutatót ígértek. Az egyórás műsor során a légierő szinte összes típusát láthatta a nagyérdemű. A Szolnoki Helikopterbázis Mi-8, Mi-17, Mi-24-es és AS.350B helikopterekkel és Zlin repülőkkel húzott át a Duna felett. A Magyar Légierőtől repült még egy An-26-os, két Airbus A319-es és egy Falcon7x szállítógép. A legnagyobb látványosságot pedig természetesen a Pápáról felszállt Gripenek infracsapdás műsora szolgáltatta. Továbbá látni lehetett többek között német H145M és szlovén AS.532 helikoptert is.

Megújulhat a Szeged–Szabadka vonal. A magyar és a szerb kormányok idén áprilisban írtak alá szándéknyilatkozatot a röszkei vasúti határátmenet újranyitására, a 136-os vonal korszerűsítésére, valamint a Szabadka–Baja vasútvonal rekonstrukciójára. Sajtóértesülések alapján a magyar kormány még augusztus folyamán ki akarja írni a röszkei vonal közbeszerzését. A munkálatok várhatóan 2020-ban vagy 2020-ben kezdődhetnek meg, a vonatok pedig 2022-ben térhetnek vissza a 2015-ös migránsáradat miatt leállított viszonylatra. A megújult pályán a tervek szerint százhúsz kilométer per órás tempóval közlekedhetnek majd a vonatok, és előkészítik a tramtrain-rendszerhez való csatlakozást is.

Néhány éven belül várhatóan újraindulhat a forgalom Szeged és Szabadka között, ráadásul teljesen megújult pályán (fotó: Vörös Attila)

Brassóba szállíthat trolibuszokat a Solaris. A brassói közlekedési vállalat huszonhat csuklós trolit vásárol, a kocsikat 2020-ban vehetik át. A karosszériát a lengyel járműgyártó építi meg, a villamos berendezéseket a cseh Škoda Electric szereli be. A tizennyolc méter hosszú, légkondicionált, alacsonypadlós, wifivel, konnektorokkal és USB- csatlakozókkal ellátott kocsik százharminc utas befogadására lesznek képesek. A trolik a beépített akkumulátoroknak köszönhetően legalább öt kilométert tehetnek majd meg önjáróan, ami rugalmasabb közlekedést tesz lehetővé.

Tesztelik az első startos KISS-eket. A 815 001-es pályaszámú emeletes szerelvény már javában köröz a Csehországban található velimi próbapályán. A 002-es Stadler-vonatot pedig a 001-essel egyidőben Németországba cipelték, hogy ott végezzék el a típusengedélyezéshez szükséges teszteket. A MÁV-Start a gyártó Stadler Raillel 2017-ben megkötött keretszerződés által elérhető negyven KISS-motorvonatból eddig tizenkilencet rendelt meg, a hatrészes, kétszintes, hatszáz ülőhelyes elővárosi szerelvények első példányai a tervek szerint 2020. február elején állnak majd forgalomba a Budapest–Vác–Szob és a Budapest–Monor–Cegléd–Szolnok vonalakon.

A MÁV-Start első KISS-ét tesztelik a velimi próbapályán a típusengedélyek megszerzéséhez (fotó: Quintus Vosman)

Tehervonat siklott ki Vámosgyörkön. Augusztus 23-ára virradó éjszaka egy Vámosgyörkön áthaladó tehervonat utolsó előtti kocsijának egyik forgóvázából mindkét kerékpár kiszakadt eddig ismeretlen okok miatt. A baleset valószínűleg az állomás kezdőpont felőli útátjárójánál következett be, mely során a siklott forgóváz tengelyei, valamint a hozzájuk tartozó alkatrészek a peronon és a vágányok között landoltak. Az eset során nem sérült meg senki. Az állomás két átmenő vágányát lezárták, a vonatok a mindössze tízzel járható negyedik vágányon haladhattak át, kisebb késést összeszedve.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek