Tízévesek a cívisbuszok, zempléni villamosítás – ez történt a héten a közlekedésben

iho/vasút   ·   2019.07.07. 18:00
400px_ujhely_villany

Száztíz éves a 29-es vonal. A jeles évforduló alkalmából gőzmozdonyos nosztalgiavonat közlekedett Budapest és Tapolca között június 29-én. A 424 247-es Bivaly által vontatott szerelvényt Balatonfüreden, Révfülöpön, Badacsonytomajban és Tapolcán várták ünnepi műsorral. A Balaton északi partján végigkanyargó, száztizenhét kilométer hosszú Székesfehérvár–Tapolca vonalat 1907-ben kezdték építeni, tizenkilenc hónap alatt el is készültek vele. A forgalom 1909. július 1-jén indulhatott meg. Egyelőre még a dízelmozdonyoké a terep, hamarosan azonban megkezdődhet a Szabadbattyán–Balatonfüred szakasz villamosítása.

Új mega-reptér Kínában. Hivatalosan is elkészült a világ egyik legnagyobb repülőtere, a pekingi Daxing International. A hetvenmilliárd jüanból, vagyis több mint 2800 milliárd forintból épített, tengericsillag formájú létesítmény által tehermentesülhet a kapacitása határán működő Beijing Capital International légikikötő, amely évi csaknem százmillió utassal a világ második legforgalmasabb repterévé nőtte ki magát. Az új légikikötőt egyes hírek szerint szeptember 30-án, vagy legkésőbb addig tervezik átadni.

Tíz éve szolgáltat Debrecenben a DKV-Intertanker konzorcium

Tíz éve szolgálnak Debrecenben a Cívisbuszok. A DKV és az Inter-tan-ker konzorciuma 2009. július 1-jén vette át a városi autóbuszos szolgáltatást a Hajdú Volántól. A teljes járműflotta lecserélődött: száz új, székesfehérvári gyártású Alfabusz-Volvo Cívis 12 szóló és negyven szintén új, lengyel építésű, Volvo 7700A típusú csuklós busz vette át a jórészt régi Ikarusokból és korosodó MAN-ekből álló flotta helyét. A közbeszerzési késedelmek miatt akkor még nem létező kettes villamosvonal kapacitása mellé tervezett járműmennyiség azonban már az elejétől fogva kevésnek bizonyult. A konzorcium tizenkét évre szóló közszolgáltatási szerződése 2021-ben jár le.

Továbbra sem állhatnak forgalomba az új budapesti trolik. Habár a huszonegy új, negyedik generációs Solaris Trollino első csuklós példánya még tavaly decemberben, szóló társa pedig idén januárban megérkezett a BKV-hoz, hónapokig el sem hagyták a kőbányai telephelyet. A csuklós járműnél jelenleg az utolsó ötszáz kilométeres tesztfutás zajlik, ilyenkor bármilyen hiba esetén újraindul a teszt. A szóló járműnél jelenleg az ezerötszáz kilométeres, első körös teszteknél tartanak, ezt követően kezdődhet csak meg az ötszázas hibamentes teszt. A BKV szerint a gyártó hivatalos tájékoztatása alapján a teljes flotta várhatóan 2019. harmadik negyedévében állhat forgalomba.

Átvették a stafétát a dízelektől villamos mozdonyok Zemplénben (fotó: Fazekas Erzsébet)

Elárasztották a villanymozdonyok Sátoraljaújhelyt. De most nem szétvágásra érkeztek: július másodikán megkezdődött a menetrend szerinti villamos vontatás a 80-as vonal zempléni szakaszán. A Mezőzombor és Sátoraljaújhely, országhatár közötti 42,3 kilométer hosszú pálya felújítása és villamosítása közel hét évig tartott. Az első üzemnapra ráadásul a Rákóczi-emlékmozdonyt, a 480 007-es Traxxot is a Rákócziak egykori területén közlekedő személyvonatokra irányította a MÁV-Start.

Vectronok az AWT-nél. Három új Siemens villamos mozdonnyal bővült a cseh AWT teherszállító magánvasút flottája. A társaságnak eddig nyolc saját többáramnemű villamos mozdonnyal bírt: három fehér Siemens ES64U4-essel („Taurus”), szintén három, fekete ES64F4-essel („Negró”), tavaly óta pedig már két Bombardier Traxx F140MS típusú mozdony is dolgozik a flottában. Az AWT távlati stratégiája az, hogy a Három Tenger országainak első számú vasúti teherfuvarozó vállalatává nője ki magát, ennek érdekében is döntöttek a három Vectron bérlése mellett.

* *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek