Ez történt a magyar vasúton 2019-ben, 1. rész

Károly Szabolcs   ·   2020.01.04. 19:10
400px_kiss003

A 2018-as évhez hasonlóan 2019 is gyorsan elszaladt, így ismét eljött az idő, hogy összefoglaljuk a magunk mögött hagyott év történéseit. Kronológiai sorrendben haladva először a januártól a nyár végéig tartó időszakot vesszük szemügyre. (A 2018-as, két részre felosztott beszámolónkat ide és ide kattintva eleveníthetik fel.)

Távozó tél, ébredező vasút

Január 22-én bakot kiütve lezúzták a BILK-en a Rail Cargo Carrier (RCC) 409 002-es tolatómozdonyát. A szerencsétlenül járt dízelgépet másnap csak három mozdonnyal sikerült visszahúzni a sínre.

Február 3-án ritka látványosság búcsúztatta a felújítás előtt álló 80a vonalat: a balassagyarmati 343-as Bzmottal és egy Szergejjel mentettek lerobbant tehervonatot Gödöllő és Aszód között. Másnap pedig megkezdődött az elmúlt évek egyik legjelentősebb vasúti pályafelújítása: tízhónapnyi teljes kizárás mellett estek neki a 80a vonal Pécel–Aszód szakaszának átépítéséhez. Ez idő alatt az intercityket Budapest és Hatvan, a gyors- és sebesvonatokat Pécel és Hatvan, a személyvonatokat pedig Pécel és Aszód között autóbuszok pótolták. A munkálatok hamar felpörögtek: február végére már nyoma sem volt a gödöllői vágányoknak. A gödöllői HÉV várható plusz utasforgalmához erősítésként Desiro motorvonatok is közlekedtek a csömöri ágon, Aszódról pedig a 78-as vonali kiágazás átépítésének idejére a balassagyarmati Bz-szerelvényt a szünetelő személyforgalmú Galgamácsa–Vácrátót szakaszra forgatták be.

Február 20-ával Kerékgyártó József, a MÁV FKG Kft. ügyvezetője váltotta Csépke Andrást a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatói posztján.

A télen állomásfejlesztési programot indított a MÁV: az „50 megújuló állomás” elnevezésű projektben összesen ötven, jelentős utasforgalmat bonyolító állomás és megállóhely kinézete, környezete szépül meg. Első körben a Nyugati és a Keleti pályaudvarokról tüntették el az oda nem illő pavilonokat, előbbiben pedig megkezdték a MÁV üzemeltetésében álló úgynevezett keresztfolyosó rendbehozatalát is. Továbbá kilakatolták és újrafestették a MÁV Nosztalgia egyetlen narancsszínű Nohabját, az M61 019-et. Negatív hír is akadt: a MÁV-Startnak számos elővárosi vonatot kellett lemondani az akut létszámhiány miatt, ugyanis kevés van bevethető mozdonyvezetőből és jegyvizsgálóból is, más munkaköröket nem is említve. A tél végén pedig néhány napra leállt az első szériagyártású IC+-kocsik tesztüzeme, mivel néhány jármű ajtóvezérlésében biztonsági hibák léptek fel. A problémát az ajtó osztrák szállítója és a MÁV-Start közösen kiküszöbölte.

2019 februárjának elején nagy erőkkel megkezdődött a 80a vonal Pécel és Aszód közötti szakaszának felújítása, teljes kizárásos vágányzár és vonatpótlás mellett (fotó: Vörös Attila)

A tavasz tizenhét – plusz jó néhány – pillanata

Március közepén állt forgalomba az MTMG magánvasút első, 1232 453 (azóta 648 102) pályaszámú Ludmillája. A hónap második felében megkezdődött a hegyeshalmi rendező- és teherpályaudvar korszerűsítése, mivel a jelentős teherforgalom – évente húszezer tehervonat – miatt elhasználódott a vágányok al- és felépítménye. A szeptember végéig tartó munkálatok során megszüntették a lassújeleket és a tengelynyomást is megnövelték.

Április 1-jén nem viccelt a MÁV: a tizenhárom hónapnyi teljes kizárásos vágányzárat és vonatpótlást követően visszatértek a vonatok a felújítás alatt álló 40a vonal Kelenföld és Százhalombatta közötti szakaszára. Az újraindítást azonban egy felelőtlen autós már az első nap meghekkelte: a Budatétény megállónál található útátjáróban a sínekre hajtva elakadt a reggeli csúcs idején, így a vasúti forgalom a mentési munkálatok idejére ismét leállt, jelentős késéseket okozva. Azonban a következő hetek során is állandó késésekkel járhattak a vonatok, mivel több szakaszt csak félkész állapotban adtak vissza, sebességkorlátozásokkal és nem teljeskörűen funkcionáló biztosítóberendezéssel.

Április 7-ével beköszöntött a tavasz a vasúti menetrendben. Az egyik változás, hogy a kunszentmiklósi vonatoknak a Köki helyett a Keleti lett a végállomása. A Balaton környékén pedig április 26-án kezdődött meg az előszezon, többletvonatokkal.

Áprilisban sikeresen teljesítette a horvátországi vasútvállalati licenc megszerzéséhez szükséges eljárást az idén tizenöt éves CER Cargo Holding, így már délnyugati szomszédunk vasúthálózatán is továbbíthat önállóan tehervonatokat a magán-vasúttársaság. A MÁV-Start pedig végre döntött a meglehetősen hektikus, de leginkább szánalmas üzemképességű tíz Bombardier Talent motorvonatának sorsáról: a MÁV Vagon Kft.-t és az osztrák vasút ÖBB-t bízta meg azzal, hogy megszüntessék a járművek konstrukciós hibájából fakadó fékrendszeri és műszaki problémákat, továbbá belső felújítást is kapjanak a még csak bő tíz éves szerelvények. Több helyen is szemrevételeztük a Szeged és Hódmezővásárhely között létrejövő vasútvillamos (tram-train)-vonal átépítés alatt álló Szeged-Rókus–Hódmezővásárhelyi Népkert szakaszát, valamint a 80a-n zajló rekonstrukciós munkálatokat. Munkába állt a GYSEV tíz új, 435-ös sorozatú Flirt3-as motorvonata, valamint a GYSEV Cargo első Ludmillája, a Németországból még az év elején használtan beszerzett, nemrég felújított 648 001-es is. A szerb és a magyar kormány pedig szándéknyilatkozatot írt alá a 2017-es migránsválság során leállított Szeged–Röszke–Szabadka vonal újraindításáról és felújításáról, valamint az egykori Szabadka–Csikéria–Baja vonal réges-rég elbontott szakaszának újraépítéséről.

Május 2-ával újabb, több hónapra szóló vonatpótlás vette kezdetét: a 108-as Debrecen–Füzesabony vonalon Debrecen és Balmazújváros között vették át a szerepet a buszok a személyvonatoktól, mivel megkezdődött a Debrecen nyugati határába tervezett BMW-autógyár építésének előkészítése, a földmunkákhoz pedig a kavicsot szállító tehervonatok számára kellett hely. Május 13-ától 26-áig a Keletit is lezárták a vonatforgalom elől karbantartási munkák miatt. Ez idő alatt a pályaudvart használó elővárosi személyvonatok egy részének Kelenföld lett a végállomása, míg a 80a vágányzári munkálatai miatt Pécelig visszavágott helyi személyeket a 2-es vonalra, Piliscsabáig küldték el.

Május 21-ére elkészült a 80-as vonal Mezőzombor–Sátoraljaújhely országhatár szakaszának villamosítása, valamint a Sárospatak–Sátoraljaújhely állomásköz nyílt vonali átépítése, amelyet az M-S Konzorcium valósított meg. A szakaszon az azt követő hetekben számos terhelési próba zajlott különböző villamos mozdonyokkal, tesztelve az új infrastruktúra zavarérzékenységét.

Megújult menetrendet vezetett be a MÁV-Start a 100a-n május 27-étől: reggelente a Budapest felé tartó távolsági vonatok elővárosi megállásait szedték ki, így nyerve menetidőt. Ezen vonatok helyett újabb személyvonatok szolgálják ki az állomásokat és megállókat. Az új rendszer viszont közel sem váltott ki pozitív visszajelzést az utasok között.

Az utolsó tavaszi hónapban finomhangolta a kormány a budapesti közösségi közlekedést érintő kiemelt fejlesztéseket is. Rábólintott többek között a Déli összekötő vasúti híd háromvágányúvá való bővítésére, valamint a Nádorkert, a Közvágóhíd és a Népliget térségében elővárosi megállók kialakítására. Ezek egyike lenne a ferencvárosi és a kelenföldi pályaudvarok között, az Infopark környékén létrehozandó Danubius megállóhely is. Ismét gyarapodott a hazai reklámmozdonyok száma: a 2020. szeptemberi budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust hirdető matricával díszítette fel a 480 002-es Traxx és a 470 007-es Taurus mozdonyokat a MÁV-Start. Nyolcévnyi dögsor után újra üzemképessé tették a 418 317-es remot Csörgőt. Villamosították és feszültség alá helyezték Budapesten a 2-es vonalat a Körvasúttal összekötő, a 70-es vonat felett a Marcheggi-hídon átvezető rövidke, 201-es vonalként könyvelt vasúti szakaszt, amelyet a keletis vágányzár során már használatba is vettek a Pécel–Piliscsaba személyvonatok. Megújult a 10-es vonal egyik műtárgya is: a külsővati, rozoga állapotú Marcal I-es vasúti hidat vágányzár keretében cserélték ki újra.

Májusban a Keleti is leállt két hétre, karbantartási munkálatok miatt (fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Tavasszal állomásgondoki rendszert hozott létre a MÁV, a poszt betöltőinek feladata a vasútállomások rendben tartása. A gondnoki szolgálat első ütemben 277 állomáson és megállóhelyen hetvennyolc munkatárs foglalkoztatásával indult el. A jegyvizsgálókat érő folyamatos atrocitások és támadások ellen a leginkább érintett vonalakon tesztjelleggel testkamerákkal látta el a vonatok személyzetét a MÁV-Start. Az intézkedés bevált: az elmúlt időszakban gyakorlatilag nullára csökkent a kamerával ellátott személyzet elleni inzultusok száma. A vasúttársaság ezen felül országszerte összesen 375 jegyautomatát helyezett ki. Továbbá megkezdődött a központi forgalomirányítás (köfi) kiépítése a 40-es vonal Pusztaszabolcs–Dombóvár szakaszán, valamint a 120a Rákos–Szolnok szakaszán.

Sörben és botrányokban gazdag nyár

Rögtön egy nagy visszhangot keltő esettel indult a nyár. Az M61 004-es Nohab 1999. június 4-ei badacsonylábdihegyi balesetére emlékezve június 2-án egy gyorsvonati fordulót a tervek szerint a 17-es Nohab vitt volna Székesfehérvár és Tapolca között. Azonban a MÁV Pályamérnökség tulajdonában álló gép egyik beosztott mozdonyvezetője nem engedte fel a Nohabra a vonat továbbítására rendelt startos vezért, durva szóváltás alakult ki közöttük, így a vonatot végül egy mezei Csörgővel, és jócskán megkésve vitték el, az oda utazó több száz érdeklődő pedig csalódottan és mérgesen vehette tudomásul a történteket. Nyolcadikán aztán viszont már problémamentesen zajlott le az újra meghirdetett nohabos menet.

Június első felében aláírta a szerződést a NIF és a részben magyar, részben kínai felekből álló CRE Konzorcium a Budapest–Kelebia vasútvonal felújításának teljeskörű tervezésére és kivitelezésére. A 150-es vonal Soroksári út és a kelebiai országhatár közti szakaszának kétvágányúvá fejlesztését is magába foglaló beruházás értéke közel 590 milliárd forint, melyet kínai hitelből finanszíroznak. A munkálatok várhatóan 2021-ben kezdődhetnek meg.

A hónap közepén a MÁV és a MÁV-Start vezetői egy háttérbeszélgetésen arról tettek említést, hogy hibrid motorvonatokat szeretnének beszerezni a Balaton északi partján futó 29-es vonalra. A szándék annak fényében mindenképp érdekes, hogy a vonal Szabadbattyán és Balatonfüred közti szakaszán 2021-ig kiépül a villamos vontatás, a Tapolcáig tartó további rész villamosítása pedig a középtávú tervek között szerepel.

Június 14-én forgalomba állt a 10-es és 11-es vonalakon a MÁV-Start két, a GYSEV-től tartós bérbe vett Jenbacher iker-motorkocsija. A korábban az ÖBB által két évtizedig használt járművekkel a két vonalon igyekszik növelni az utazási komfortot a vasúttársaság.

A június 15-ével életbe lépő nyári menetrenddel visszatért a magyar tenger déli partjára az étkezőkocsi-szolgáltatás. A Balaton expresszeken elérhető menü nagy sikert aratott: az augusztus 25-ével záródó szezon során jócskán fogyott a sör és a Start burger is.

Rákóczi-Traxx-szal avatták fel az újhelyi vonalszakasz villamos üzemének kezdetét július elején (a szerző felvétele)

A hónap tizenkilencedik napján lecsapott a természet a már megszokott helyen a 70-es vonalra: a nagy mennyiségű csapadék miatt Dömösi átkelésnél megindult a hegyoldal és sártengerrel borította be az egyik vágányt. Az eset július 27-én megismétlődött, a helyreállítás heteket vett igénybe, addig állandó késésekkel jártak a vonatok.

Június 22-én, a legrövidebb éjszakájú napon ismét megrendezték a Múzeumok Éjszakája programsorozatot, amelyhez a MÁV-csoport is csatlakozott, számos helyszínnel és programmal. Az iho.hu a miskolci programokra látogatott el.

Június végén a meglévő öt mellé újabb három Desiro MainLine motorvonatot rendelt a GYSEV a Siemenstől. A Ventus márkajelű szerelvényekkel az ausztriai vonalain fog kapacitást bővíteni a regionális vasúttársaság.

Július 1-jén ünnepelte megnyitásának száztizedik évfordulóját a jelenleg 29-es számon ismert Szabadbattyán–Tapolca vasútvonal. Az évforduló emlékére június 30-án nosztalgiavonat közlekedett a vonalon, a szerelvényt az egyetlen üzemképes Bivaly, a 424,247-es húzta, egykori munkatársunk, Máthé Zoltán pedig csodás fotókat készített róla.

Július 3-ával, körülbelül harmincévnyi várakozást követően új korszak köszöntött be a sátoraljaújhelyi vonal történelmében: hivatalosan is birtokba vették a zempléni térséget a villamos vontatású vonatok. A jeles alkalomra a Rákóczi-matricás Traxx mozdonyt is a vonalra vezényelték.

A középső nyári hónappal elindult a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által kezdeményezett országos kampány, a „Hol vagy, Kajla?” elnevezésű akció. A program keretén belül a MÁV és a GYSEV két hónapig, július 1-jétől augusztus 31-éig ingyenes utazást garantált a Kajla útlevéllel rendelkező alsós gyermekeknek. A program sikerét jelzi, hogy nyár végéig százezer kisdiák utazhatott ingyen a vonatokon.

Július 8-án Érden történt „pitty-putty”: a Train Hungary 0400 748-as mozdonya engedély nélkül indult el az állomásról, majd kivitt egy bakot, és éppen csak nem zuhant rá a mellette futó közútra. A szerencsétlenül járt gép visszaemelése öt nappal később történt meg, amihez Székesfehérvárról hoztak darut. A mozdony még hetek múlva is az érdi csonkavágányon kornyadozott.

A júliusi vasutasnapra elkészült a MÁV-Start huszadik sorozatgyártású IC+-kocsija is a Szolnoki Járműjavítóban, így a két prototípus-járművel együtt már huszonkét – tizenkét termes és tíz többcélú terű – nemzetközi forgalomra épített kocsi szállíthatja az utasokat. Ezzel egy időben megkezdődött a következő hetven – harmincöt többcélú terű, valamint harmincöt első és prémium osztályú, büférészleggel –, már belföldi közlekedésre szánt kocsiadag gyártása is.

A nyári hőségben ismét számos „ablakos” vonat élére tértek vissza a Gigantok a kevés üzemképes, vagy nem sebességkorlátos Szili miatt.

A nyár derekán, július 16-án a Dunakeszi Járműjavítóban mutatták be a sajtónak a MÁV-Start első elkészült emeletes motorvonatát, a 815 001 pályaszámú Stadler KISS-t. A nagy kapacitású, hatszáz ülőhelyes, kétszintes elővárosi szerelvényekből 2017 augusztusában első körben tizenegyet, majd egy évvel később további nyolcat rendelt meg a vasúttársaság a svájci gyártótól. Az első adagot Dunakeszin szerelik készre.

A nyár közepére elkészült a MÁV-Start első két emeletes motorvonata, a két Stadler KISS-t néhány nappal később már Csehországban és Németországban láthatták, megkezdték ugyanis a típusengedélyezési futópróbákat (fotó: Vörös Attila)

2019-ben is tartott retró-hétvégét a Balaton északi partján a MÁV-Start és a MÁV Nosztalgia, ráadásul kétszer is: július utolsó és augusztus első hétvégéjén Nohab, Púpos és Szergej is dolgozott menetrend szerinti vonatok élén.

Augusztus elején újabb pályakapacitás-növelő beruházáshoz írtak ki közbeszerzést: a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső közötti szakaszt bővítenék háromvágányúra, ehhez közel három kilométeren alakítanák át a meglévő vágányhálózatot. A projektet a tendergyőztes R-Kord Építőipari Kft. nettó kilenc és fél milliárd forintért valósíthatja meg.

Bombaként robbant a hír: a 2020-as nyári menetrenddel a cseh Regiojet magánvasút nemzetközi vonatokat indít Budapest, Bécs és Prága között, saját pénzügyi kockázatára. Ezzel a párkányi átmeneten és Pozsony érintésén felül újabb útirányon kapcsolódik majd össze vasúton Budapest és Prága. Magyarországon a személyzetet a CRS, Ausztriában a WestBahn adja.

Augusztus 9-én kis híján súlyos baleset történt Hort-Csánynál: két intercity szembe közlekedett egymással, csak a forgalomirányításon és az egyik mozdonyvezető figyelmén múlt, hogy nem történt tragédia. A két vasutas elismerést is kapott tettéért.

A hónap során azt is megtudtuk, hogy az első kész startos KISS-szel a csehországi Velim próbapályáján, a másodikkal pedig Németországban végeznek különböző futópróbákat, hogy minél előbb forgalomba állhassanak a szobi és ceglédi elővárosi vonalakon. Megnéztük a 40-es vonal Dunai Finomítót elkerülő, újonnan épülő szakaszának munkálatait is: a tizenhárom kilométer hosszú, kétvágányú 40b pálya Százhalombatta állomáson ágazik ki a 40a vonalból és Ercsi elágazásban csatlakozik vissza a 40a-hoz. A MÁV pedig elkezdte magyarul is feltüntetni az utastájékoztatókon a szomszédos országok magyar névvel is rendelkező városaiban található állomások neveit, mint például: Oradea [Nagyvárad].

A nyár utolsó napjaiban a NIF a 101-es, Püspökladány–Biharkeresztes vonal felújítására és a villamosítására is kiírta a közbeszerzést. A projekt összesen harmincöt kilométernyi nyílt vasúti pálya al- és felépítményének átépítését, valamint Báránd, Sáp, Berettyóújfalu és Biharkeresztes állomások részleges rekonstrukcióját tartalmazza. A fejlesztéssel száz kilométer per órás sebességgel lehet majd használni a vonalat, 225 kilonewton legnagyobb tengelyterhelés mellett. A beruházást a 2021-től elérhetővé váló uniós alapokból, IKOP-forrásból finanszíroznák.

Az év utolsó négy hónapjának történéseit összefoglalónk következő részében vesézzük ki.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek