A hazai nagyvasút 2020-as eseményei, harmadik rész

Károly Szabolcs   ·   2021.01.07. 15:10
01_ujabb_kissek_forgalomban

Elindult a KISS-flotta, sorra készülnek az IC+-kocsik, és csak kapkodtuk a fejünket, olyan hirtelen változtak a menetrendek.

A hazai nagyvasúti történéseket figyelemmel követők a 2019-es mozgalmas év után kétezer-húszban sem unatkozhattak: megvalósultak várva várt vagy remélt beruházások és események, mennyiségileg rekordot érve el, de abszurd jelenetek is borzolhatták a kedélyeket. A fontosabb történéséket több részre bontva zanzásítottuk. Cikksorozatunk első két részében a tél végi és a tavaszi, valamint a nyári eseményeket vettük számba, befejező írásunk pedig 2020 utolsó harmadát, vagyis az őszt és a decembert szemlézi.

Őszi falevelek helyett KISS-ek hullanak a vaspályákra

Szeptember legelejével két hétig tartó, majd egészen a hónap végéig meghosszabbított, az alap télihez képest több járatot nyújtó utószezoni menetrend lépett életbe a Balaton-környéki vasútvonalakon. A nyári és az utószezonban a járványhelyzet ellenére is 1,7 millió jegyet értékesített a MÁV-Start a Balatonra, de a bringások is szívesen vonatoztak: közel 88 ezer kerékpárjegy vásárlásával új rekordot állítottak be.

A meglehetősen legatyásodott pályaállapotokat kritizáló médiavisszhangokat követően a MÁV a nyár végén, ősz elején nekilátott a Debrecen–Mátészalka (110-es) vonal kikupálásának. Az október 11-éig tartó munkálatoknak köszönhetően Apafa és Nyírbátor között visszaállhatott az eredeti, nyolcvan kilométer per órás pályasebesség.

Szeptemberben elkészült a Rail Cargo Hungaria (RCH) legújabb, villamos-akkumulátoros üzemű mozdonyainak első példánya, melyet a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive gyártott – az ÖBB égiszéhez tartozó fuvarozó 2019 őszén állapodott meg a világ legnagyobb vasúti gyártójával két vonali és két tolató hibridmozdony beszerzéséről, további húsz-húsz mozdony opcionális lehívása mellett.

Szeptember végével kezdődött meg igazán a KISS-ek hatalomátvétele: először a 815 005-ös, majd a 006-os állt forgalomba, előbbi a ceglédi, utóbbi a váci vonalon.

A hónap végén megismerkedhettünk a kvázi „őszi menetrendváltás” fogalmával. Szeptember 28-ával részben megújult menetrendi struktúra lépett életbe a Dunántúlon: a Budapest és Szombathely között a 2019. decemberi menetrendváltástól közlekedő Bakony, valamint a fővárost Zalaegerszeggel összekötő Göcsej Intercityk után a közvetlen keszthelyi és nagykanizsai vonatok ázsióját is megemelték, előbbiek a Balaton, utóbbiak a Tópart IC márkanevet szerezték meg. Ezeken a viszonylatokon a távolsági vonatokra eddig szükséges gyorsvonati pótjegyeket eltörölték, a gyorsvonati kocsik felármentesekké váltak, az IC-kocsikban való utazáshoz pedig egységes pluszdíjért lehet jegyet váltani.

Október elsejével újabb tíz mellékvonalon fújták le a „járványügyi menetrendet”, és a legszínesebb őszi hónap elejére elkészült a Stadler spanyolországi üzemében a MÁV-Start első tram-train-szerelvénye is.

Október 7-én hajnalban Ferencváros Kelenföld felőli bejáratánál az LTE magánvasút egyik üres, autószállító tehervonatába futott bele a Metrans egyik konténervonata. A balesetben személyi sérülés nem történt, azonban mivel négy kocsi kisiklott, a műszaki mentés idejére, egy bő napra leállt a nagy forgalmával az ország teherszállítási ütőerének számító, kétvágányú állomásköz.

A hónap első felében új, korszerű budapesti karbantartóbázis megvalósítására írt ki közbeszerzést a MÁV-Start. A létesítménnyel a vonatok és szerelvények műszaki előkészítése teljeskörűen elvégezhetővé válna, kiváltva a Keleti pályaudvar személykocsiműhelyét, valamint a Nyugati pályaudvari szolgálati helyet. Az épület a tervek szerint megfelelő lenne az emeletes KISS motorvonatok karbantartásához, továbbá nagysebességű szerelvények, valamint a beszerzendő új villamos mozdonyok kiszolgálásához is.

Október közepére elkészült a 100-as vonal Debrecen és Ebes közötti állomásközének teljeskörű felújítása is. A V-Híd és az R-Kord által végrehajtott, nettó 13,8 milliárd forintos beruházással a nyolc kilométernyi pálya fizikailag alkalmassá vált a százhatvan kilométer per órás közlekedésre és a 225 kilonewton tengelyterhelésre.

A hónap második felében arról is értesülhettünk, hogy néhány éven belül végre befejeződhet a 120-as vonal egy évtizede tartó megújulása: a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kiírta a közbeszerzést a vonal utolsó, Békéscsaba és Lőkösháza országhatár közötti részének átépítésére. A harminc kilométer hosszú pályaszakasz része a fontos nemzetközi közlekedési útvonalaknak számító Orient/East-Med (IV-es) és a Duna–Rajna (X-es) TEN-T korridoroknak, jelentős nemzetközi teher- és személyforgalmat lebonyolítva. A meglévő egyetlen sínpár viszont szűk keresztmetszetet jelent, ezért a projekt során kiépül majd a második vágány is, várhatóan 2023 végére.

Október 24-én már egymást követő harmadik éven közlekedett emlékvonat a 2009-ben leállított személyforgalmú Balatonszentgyörgy–Somogyszob (37-es) vonalon. A 418 112-es Csörgőből és két halberstadti kocsiból álló különvonatozás mellé még humort is kaptak az érdeklődők: Böhönyén Badár Sándor szórakoztatta a közönséget.

Egy nappal később Budapesten avattak új vasúti megállóhelyet: tesztjelleggel munkanapokon Piliscsaba és Rákos között félóránként, hétvégén pedig Óbuda és Rákos között új, S76-os jelzésű indultak el Flirt motorvonattal kiadott helyi személyvonatok, melyek az esztergomi vonalat és Angyalföldet elhagyva a külső körvasúton haladnak tovább, és megállnak az újonnan létrehozott Újpalota megállóhelyen is.

Október végén átadták Budapest legújabb vasúti megállóját, Újpalotát (fotók: MÁV-Start)

Október 25-e a keleti országrészbe hozott „őszi menetrendváltást”, mely elsősorban a 80-as és a 100-as vonalakat érintette. Budapest és Eger között órás ütemű interrégió-vonatok váltották az addig kétóránként közlekedő gyorsvonatokat, közben viszont megszűntek a közvetlen sátoraljaújhelyi sebesvonatok, helyükre ideiglenes jelleggel egyetlen IC-párt állított be a MÁV-Start. A záhonyi fővonalon pedig Nyíregyházán vágták ketté a záhonyi sebesvonatokat és a ceglédi személyvonatokat: a szabolcsi megyeszékhelyen túlról/túlra az intercityken felül már csak átszállással lehet eljutni. Ezzel egyidejűleg ezeken a távolsági járatokon is eltörölték a gyorsvonati pótjegyet. A jelentős változtatásokkal kapcsolatban az utastájékoztatás nem igazán volt fontos: a vasúttársaság, valamint a szolgáltatásokat megrendelő Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) mindössze három és fél nappal az életbe lépés előtt jelentette be a módosításokat…

Október végén a NIF újabb szintre emelte a Déli Körvasút fejlesztését: közbeszerzést írt ki a ferencvárosi és kelenföldi pályaudvarok közötti, jelenleg kétvágányú pályaszakasz fejlesztésére. A projekt során a forgalmas állomásköz részben három-, részben négyvágányúvá bővülhet, továbbá a Duna két partján egy-egy újabb megállót is létrehoznának. A kapacitásnövelés már jelenleg is zajlik a Déli összekötő vasúti híd háromvágányúvá bővítésével.

Szintén a hónap végén érkezett meg az első, a Stadler minszki gyárában összeszerelt KISS, a 815 016 pályaszámú motorvonat. A Stadler az eredeti szerződés szerint az első 11 emeletes motorvonatot végszereli és helyezi üzembe Dunakeszi Járműjavítóban, végül további két szerelvényt, a 815 012-es és 815 015-ös vonatokat is Dunakeszin rakhatták össze. Novemberben befutott a második, Minszkben épített KISS is.

November elejére elkészült az első, piros-fehér Flirt-adag első megújult példánya; a 415 055-ös szerelvényt további 59 követi majd 2023 végéig.

A hónap során arról is beszámoltunk, hogy a már részben orosz tulajdonú Dunakeszi Járműjavítóban nemcsak az Egyiptomnak szánt 680 vasúti kocsi gyártása, hanem a halberstadti vezérlőkocsik korszerűsítése is gőzerővel zajlik: a 27 járműből 13 újul meg a DJJ-ben, a projekt lassan véget is ér.

A hónap első felében elkészült a kaposvári intermodális csomópont, az úgynevezett Kaposvári Közlekedési Központ. A két és fél évig zajló, 17,7 milliárd forintos beruházás során a helyi és távolsági autóbuszállomást a vasútállomás közvetlen közelébe helyezték át. A vasút felett egy látványos gyalogoshíd is épült, összekötve a belvárost a Donner városrésszel, melyek között eddig csak jelentős kerülővel lehetett eljutni a vasút miatt.

November végén kiderült: a svájci SMA & Partnerből és a holland UNStudióból álló, a magyar Főmterv Zrt. által vezetett nemzetközi együttműködés tizennyolc hónap alatt, 1,4 milliárd forintból dolgozhatja ki a leendő budapesti, Duna alatti vasúti alagút megvalósíthatósági tanulmányát, valamint az előzetes hatástanulmányt, melynek során megtörténik a Déli és a Nyugati pályaudvarokra bevezető jelenlegi összes vonalszakasz koncepcionális felülvizsgálata, valamint ezen vonalak hosszútávú jövőképének megalkotása is.

Ha december, akkor menetrendváltás

A télre fordulva megduplázódott a pendliző KISS-ek száma: újabb három kétszintes motorvonatot állított forgalomba a MÁV-Start. A december 13-ai menetrendváltással már hét dolgozott az emeletes járművekből, egy bő héttel később pedig már kilenc szerelvényt számlált az emeletes-flotta.

Az új, 2020/2021-es menetrend számos jelentős változást hozott, leginkább a keleti országrészben élők számára. A MÁV és a Volánbusz integrációja révén több térségben összehangolták a vasúti és buszos csatlakozásokat. Budapest és Sátoraljaújhely, valamint Kassa – a pandémiás helyzet okán egyelőre még csak Hidasnémeti – között kétóránként, a főváros és Miskolc között egyesítve közlekednek az új, Zemplén/Hernád Intercityk. Budapest és Békéscsaba/Lőkösháza között pedig órás ütemmel járnak a Békés Intercityk. A Dunántúlon az eddig Győr és Balatonszentgyörgy között közlekedő interrégió-vonatok útvonalát egészen Kaposvárig hosszabbították meg, a járatok a Helikon nevet kapták. Továbbá országos méretű dízelmozdony- és dízelmotorkocsi-áthelyezés kezdődött mega járművándorlásról az Indóház legfrissebb, 2020. december–2021. januári számában olvashatnak bővebben.

December első felében ismét történelmi időket élhettünk meg: Magyarországon először helyezték üzembe az Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer kettes szintjét (ETCS L2) a Ferencváros és Székesfehérvár közötti 63 kilométeres pályaszakaszon (1-es és 30a vonalak). Jelenleg a végleges használatbavétel előtti forgalomszabályzó próbaüzem zajlik, a tesztre kijelölt személy- és áruszállító vonatoknak legalább 30 ezer kilométert kell futniuk. A fejlesztés lehetővé teszi, hogy a szerelvények egyes szakaszokon akár százhatvannal is haladhassanak. A program hamarosan további szakaszokkal folytatódik.

2020-ban ellkészült az ötvenedik IC+-kocsi is

 

Van, ahol nincs megállás

A mögöttünk hagyott évet átölelő projektekből is akadt bőven. 2020 során például húsznál is több IC+-kocsi készült el a Szolnoki Járműjavítóban, az ötvenedik december elején állt forgalomba. Folyamatosan zajlik a MÁV-Start Bombardier Talent motorvonatainak felújítása is, a tíz szerelvény nagy része már át is esett a korszerűsítésen.

Egész múlt éven át tartott a tram-train-pálya építése is, mely 2020 végére már a befejező fázisához ért, továbbá rendületlenül haladt előre a 80a vonal pályamenti infrastruktúrájának felújítása, valamint a 40a vonal Ercsi és Dunai Finomító közötti kerülő nyomvonalának, a 40b jelű szakasznak létrehozása is. A MÁV-Start jegyvizsgálói közül pedig egyre többen használhatnak testkamerát, védve a biztonságukat.

Töretlenül zajlik továbbá a MÁV 50 megújuló állomás elnevezésű programja, melynek keretében 2020-ban többek között a kenderesi, az albertirsai, a kőbánya-kispesti, a nagymaros-visegrádi, a szerencsi és a mártélyi állomásépület, továbbá Alsógöd, Sződ-Sződliget, Zugló és Zánkafürdő megállóhelyek.

Mit várhatunk az új évtized első évétől?

2021-gyel megkezdődik egy új, 2027-ig tartó európai uniós finanszírozási időszak, ami újabb jelentős forrásokat nyit meg a tervezett beruházások előtt. Járműbeszerzésekre az eddigieknél kevesebb pénz várható, infrastrukturális fejlesztésekre viszont még több.

Halad tovább, egészen október végéig tartó teljes kizárás mellett a 108-as vonal macsi részének átépítése a V-Híd kivitelezésében, előkészítve a leendő BMW-gyár kiszolgálását.

A 29-es vonal keleti, Szabadbattyán és Balatonfüred közötti felének villamosítással együtt járó korszerűsítése már a végéhez közelít, a teljes kizárásos vágányzár április végéig tart. A tervek szerint nyáron már Flirtökkel adnák ki a füredi Katica sebesvonatokat.

Szintén az egész éven zajlik majd a Déli összekötő vasúti híd bővítése is, ahogy a 2019-ben megkezdett állomásfelújítási program, valamint a P+R és B+R parkolók kiépítése.

Folyamatosan állnak forgalomba a KISS-ek az első és a második rendelési körből: a 19 kétszintes szerelvény közül jelenleg 17 van már készen és kilenc–tíz dolgozik napi jelleggel.

A Szolnoki Járműjavító is rendületlenül termeli majd az IC+-kocsikat. Néhány héten belül befejeződik a 35 másodosztályú, többcélú teres kocsik gyártása. A 35 első és első plusz osztályú, büférésszel is ellátott járművek első fecskéi a nyárra állhatnak forgalomba, a termelés az egész évet fel fogja ölelni. Folyamatban van az IC+-vezérlőkocsi tervezése is.

Az első tram-train-szerelvény érkezését, majd összeszerelését követően várhatóan februárban meg is kezdődnek a vonali próbák, ősztől pedig a tervek szerint már élesben is elindul a vasútvillamos-szolgáltatás Szeged és Hódmezővásárhely között.

A tél vége és a tavasz folyamán halad előre a 101-es vonal felújítása és villamosítása is, éjszakai vágányzárak mellett.

Tavaszra várható eredmény a MÁV-Start által tavaly januárban 115 villamos mozdonyra kiírt tenderével kapcsolatban: a két vetélkedő fél a Siemens Vectronja és a Bombardier legújabb generációs Traxx mozdonya.

A nyár végéig tart a Nyugati pályaudvar felújítása, ez idő alatt a csarnok továbbra is lezárva marad az utasok elől.

A Talentek felújítása a nyár végére befejeződik, viszont a 416-os sorozatú Uzsgyi dízelmotorkocsik és a régebbi Flirt motorvonatok külső-belső felújítása még évekig eltart.

Az idén elkezdhetik tervezni a Szeged–Békéscsaba (130-as) vonal Szegedtől Szeged-Rókusig, valamint Hódmezővásárhelyi Népkerttől Békéscsabáig tartó szakaszait érintő felújítási terveket is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Kisvasút Nagyvasút Vasútmodell Városi vasút Vasút Kiemelt ajánlatok

Zárójelentés a Kálmán Imre EN vonaton kitört pánikról

T. H. F.   ·   2024.10.03. 12:00

Megjelent a legújabb Indóház, hasábjain többek között a címben is jelzett témával, a GYSEV Púposának különvonatával, az államvasúti motoros vontatás indulásával, a MÁV Igazgatóság a múlt század negyvenes évek elején jellemző napi négy-, illetve hatórás munkarendjével, vagy a ČKD Tatra KT4 rövid-csuklós villamos motorkocsi fél évszázadával.